Vágólapra másolva!
Elkezdődött az FC Sopron stadionjának felújítása, hogy a labdarúgócsapat valóban hazai pályán játszhassa UEFA-kupa-mérkőzéseit. A munkálatokra 35 millió forint áll rendelkezésre.

A tervek szerint székek kerülnek a jelenlegi állóhelyi szektorba, ugyanis a nemzetközi előírások csak olyan létesítményben engednek kupamérkőzéseket játszani, amelyben nincs állóhely. Ezen túlmenően új sajtóközpontot építenek majd a stadionban, illetve a keleti lelátó egy részét befedik.

A soproni együttessel kapcsolatos hír, hogy Bognár Zsolt, aki bő két hetet tréningezett Pintér Attila vezetőedző gárdájával, úgy döntött, visszatér a Ferencvároshoz.

Az FC Sopron augusztusban, a selejtező második fordulójában lép pályára először az UEFA-kupában.